9.B. zsoltár

Hálaének

 

Uram, miért vagy olyan messze, *
miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a szegényt a kevély gonosz, *
de belehull tervei tőrébe!
Bűnös vágyaival dicsekszik a gonosz, *
a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: *
„Úgysem kéri számon, nem számít az Isten!”
Ez neki minden gondolata, *
mert mindig sikerek kísérik útján.
Oly magasak végzéseid, hogy ez föl sem éri, *
ezért minden ellenfelét ócsárolja.
Szívében így szól: „Meg nem rendülök, *
nemzedékek hosszú során baj nem érhet!”

Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, *
nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
Leshelyén ül a mellékutak mentén, *
hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
Szeme a nyomorultat kémleli, *
leselkedik, mint a bozótban az oroszlán.
Csapdát állít, hogy elfogja a nyomorultat, *
a szerencsétlent rászedi, és tőrbe ejti.
Meglapul, majd rárohan, és a nyomorult elbukik *
az ő karja erejétől.
Azt mondja szívében: „Isten elfelejtette, *
arcát elfordítja, végül nem is látja.”

Kelj föl, Istenem, tárd ki erős karodat, *
és a nyomorultról el ne feledkezzél!
Miért veheti semmibe Istent a gonosz? *
Azt mondja szívében: „Úgysem kéred számon!”
Uram, te ezt látod, †
te minden kínt és könnyet számon tartasz, *
ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyott, *
az árvának te vagy segítője.
Törd össze a bűnösök és gonoszok kezét, *
kérd számon bűnüket, hogy nyomuk se maradjon!

Király az Úr örökkön-örökké, *
a pogányok eltűnnek a föld színéről.
A szegények kívánságát meghallgatod, Uram, *
megerősíted szívüket, figyelmed feléjük fordul.
Oltalmazod az árva és az elhagyott ügyét, *
hogy ne félemlítse őket többé a földből való ember!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak *
és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, *
most és mindörökké. Ámen.